„Fejben festek, néha fuldoklom a felgyülemlett vágyaktól” – Művész anyák vallomásai
Idén tavasszal rendezte meg Láthatatlan exhibicionizmus című kiállítását Szabó Henrietta festőművész a Budakeszin található Punktum Galériában. A tárlat egyik témája a nők gyerekvállalást követő szakmai háttérbe szorulása volt, illetve hogy mennyire lehet összeegyeztetni a művészetet és az anyaságot: két, egymásnak sok elemében ma is ellentmondó identitást – különösen egy olyan rendszerben, ahol a szülők kevés állami, közösségi támogatást kapnak. Szabó a pályatársait is megkérdezte a tapasztalataikról, felhívására húsz nő küldött választ. A szövegeket – melyek teljes terjedelmükben elolvashatók a Punktum honlapján – összefűzi a bűntudat, a megvalósulatlanság és az elszigetelődés érzése, miközben a sorok között ott motoszkál a nagy kérdés: lehetnek-e a gyerekek a „főművek”, és ha igen, az kinek lesz jó. Milanovich Domi írása.
Gondolatban alkotni
Amikor a művész anyává válik, sok esetben létrejön egy fájdalmas hasadás, melynek során az alkotói én egyre inkább leválik a mindennapok valóságáról, és nemcsak a publikus szférából kerül a privát szférába, az otthon zárt falai közé, hanem a személyközi szintről is áthelyeződik a személyiségen belülre, az elme rejtett zugaiba, ami a kreatív ötleteknek börtön, de menedék is lehet.
„Lassan tanulom, és egyre jobban alkalmazom az agyban festés folyamatát. Próbálom az egyes ötleteket, motívumokat készre érlelni úgy, hogy csak a belső kivetítőmet használom. Így amikor végre odajutok, nem lesz sok kérdés”
– árulja el Könyv Kata festőművész.